Sokan szakértelem és alapos utána olvasás nélkül kezdik meg udvaruk térkövezését, ezért hajlamosak elkövetni néhány alapvető hibát a munka folyamán. Ezek a hibák az esztétikát, a tartósságot és a munka minőségét is befolyásolhatják. Ahhoz, hogy elkerüljük ezeket a hibákat és egy tartós, vonzó eredményt érjünk el, fontos tudni, hogyan lehet elkerülni őket. Mutatjuk az öt leggyakoribb problémát.
Tovább olvasomMindegy, hogy egy talpalatnyi helyet vagy egy futballpályányi udvart kell térköveznünk. És az is, hogy milyen színeket szeretne. Csak egy dolog számít: hogy az udvart, amit elképzelt, valósággá faragjuk.
A térkövek közötti hézagokban (fugákban) jobban elszivárog a víz, mint a hagyományos járdák vízelvezetőibeben. Ezért nem áll meg a tócsa a járda vagy bejáró mellett.
A térkövek jobban bírják a fagyot, mint a hagyományos betonfelületek. Így nem kell tartania a felpattogzástól. Ráadásul csúszásmentes felületüknek köszönhetően kisebb az esélye az elcsúszásnak is.
Bár nem alapvető szempont a térkőlerakásnál, de az elemek könnyen, sérülés nélkül bonthatóak. Így akár egy az egyben átszállítható máshova, ha a helyzet úgy kívánja.
Szerintünk mindenki megérdemli, hogy olyan otthonban éljen, amilyet elképzelt. A gyönyörű udvarnak nem kell milliókba kerülnie. A legdrágább megoldás helyett mindig azt keressük, ami az ön igényeinek és lehetőségeinek megfelel.
A térkő burkolat egyik legnagyobb előnye, hogy dacolva az idővel és az évszakokkal, akár 10-20 évig is megőrzi remek állapotát. Így hosszú távon időt és pénzt takaríthat meg vele.
különböző térkőforma
A tervezésben tényleg csak a fantázia szabhat határt.
viszonteladó
Készlethiány miatt nem csúszhat a kivitelezés.
Elégedett ügyfél
Ha nekünk nem hisz, higgyen nekik.
éves szakmai tapasztalat
Tényleg mindent láttunk már a szakmában.
Sokan szakértelem és alapos utána olvasás nélkül kezdik meg udvaruk térkövezését, ezért hajlamosak elkövetni néhány alapvető hibát a munka folyamán. Ezek a hibák az esztétikát, a tartósságot és a munka minőségét is befolyásolhatják. Ahhoz, hogy elkerüljük ezeket a hibákat és egy tartós, vonzó eredményt érjünk el, fontos tudni, hogyan lehet elkerülni őket. Mutatjuk az öt leggyakoribb problémát.
Tovább olvasomTalálja meg minőségi, saját gyártású térkő választékunkban a tökéletes térkövet most extra kedvezménnyel!
Tovább olvasomTalálja meg minőségi, saját gyártású térkő választékunkban a tökéletes térkövet most extra kedvezménnyel!
Tovább olvasomA kertekben és kültéren való kellemes időtöltés nemcsak nappal, hanem esténként is igen jól tud esni, leginkább tavasszal és a nyári hónapokban. A megfelelő kerti világítás kialakítása egyedivé és meghitté teheti a teret.
Tovább olvasomSokak számára nem ismerős fogalom, pedig rendkívül sokoldalú és hasznos anyagról van szó. A természetes homok megfelelően felhasználva kiválóan alkalmazható a kertépítésben. Ez a sokrétű anyag számos előnnyel jár, amelynek használatát érdemes megfontolni.
Tovább olvasomA környezetvédelem fontos kérdés, amelyre az emberek egyre nagyobb figyelmet fordítanak. Az aszfaltozott felületek negatív hatásaival szemben térkövek tökéletes megoldást nyújtanak erre a problémára, mert segítenek megőrizni a talaj vízkészletét, csökkentik a hőszigetelő hatást, és kreatív megjelenést kölcsönöznek a környezetnek.
Tovább olvasomA növényekkel teli parkok az egyik fontos zöldfelületek, leginkább a nagyvárosokban. Nemcsak esztétikailag kell szépnek lenniük, fontos, hogy praktikusak is legyenek. Ahhoz, hogy minden igénynek megfeleljenek, elengedhetetlen megfelelő tervezés és kialakítás. Minél nagyobb a zöldfelület, annál jobb, de ahhoz, hogy járhassunk benne, hogy megpihenhessünk.
Tovább olvasomMagaságyást számtalan anyagból készíthetünk: fából, téglából, lemezből. Sőt, ahogy cégünk bizonyította, még kerítésfalazó elemből is. De mi is pontosan a magaságyás, milyen a jó a rétegrend mennyit kell tölteni rá? Cikkünkből kiderül.
Tovább olvasomSok a zöld? Inkább a virágok dominálnak? Könnyen lesz homokos, saras a felület? Különleges árnyalatú a ház oldala? Rengeteg szempont befolyásolhatja, milyen színű térkő illik leginkább a kertedbe. Van azonban egy, ami mindenek felett áll, és nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Tovább olvasomA mészkő kivirágzása teljesen természetes jelenség, ami ráadásul nem okoz kárt a térkőben. Sokan ijednek meg a látványtól, pedig az esztétikai problémákon kívül nincs ok az aggodalomra. Mutatjuk, hogy miért nincs mitől félni.
Tovább olvasomTartós, jó vízelvezetésű, mobil, mégis stabil, környezetbarát és még jól is néz ki. Ha úgy döntesz, térkőből készíted a kocsibeállót, garantáltan nem fogod megbánni.
Tovább olvasomTombol a tavasz, teljesen természetes, hogy a kert minden pontján grillezési lehetőséget keresel. Nem szabad azonban elkapkodni a sütögetőd állandó helyét, mert lehet, hogy nem elég praktikus, esetleg nem passzol a környezetbe. Mielőtt döntesz, olvass el néhány tippet, hogy megkönnyítsd a saját dolgot.
Tovább olvasomA tavasz előrehaladtával egyre többet süt a nap, egyre több időt töltünk a kertben. Most van itt az ideje a saját ízlésedre szabnod otthonod igen fontos területét! A mediterrán kertek manapság igen népszerűek; megmutatjuk, térkövek segítségével hogyan tudod még forróbbá tenni a hangulatot az udvaron.
Tovább olvasomA térkő és annak környékének gazmentesen tartása számos előnnyel jár: nemcsak a környezeti hatásokat csökkentheted, ennél is fontosabb, hogy fokozhatod a kertben eléd táruló esztétikai élményt. Bemutatunk néhány hatékony módszert a gazmentes térkő érdekében.
Tovább olvasomA térkövek tisztítása fontos része az udvar karbantartásának, leginkább a tavasz beköszöntével. Télen rengeteg szennyeződés érheti a felületet, ami ráadásul meg is tapad rajta. Hogy a gyönyörű térköveket ne csúfítsa el a piszok, mutatunk néhány ötletet a hatékony tisztításhoz.
Tovább olvasomAz elmúlt években a térkő, köszönhetően annak, hogy szebb a betonnál, illetve szélesebb lehetőségeket kínál színben és formában is, komoly népszerűségre tett szert. Ebben a cikkben lépésről lépésre megmutatjuk, hogy érdemes térkövet lerakni házilag. Milyen lépésekből áll a folyamat, mire kell figyelni mindenképpen?
Tovább olvasomHázépítés, felújítás vagy kertépítés során megkerülhetetlen a kocsibejáró és a járda kérdése. És mielőtt belefognánk a konkrét tervezésbe, mindenképp el kell döntenünk, hogy hagyományos beton járda vagy térkő burkolat díszíti-e majd az udvart. Ennek eldöntésében szeretnénk segíteni ezzel a cikkel.
Tovább olvasomA kertrendezés egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen virágokkal, bokrokkal, fákkal díszítsük azt. A döntés nem egyszerű, hiszen olyan szempontokat is figyelembe kell vennünk, mint a talaj minősége és adottságai, a kert vagy udvar mérete, a terület árnyékoltsága, illetve a ház és az udvar színvilága.
Tovább olvasomManapság egyre népszerűbbek a különböző térkő burkolatok. Sőt, sokan csak azért bontják le a régi beton járdalapokat, hogy szebb, egyedibb térköveket rakhassanak a helyükre. Mielőtt azonban bárki is erre adná a fejét, érdemes néhány kérdést tisztázni.
Tovább olvasomVevőink, ügyfeleink gyakran kérdezik, tényleg szükséges-e a szegélyezés a térkövezés során. És ha igen, mire kell figyelni közben? Mitől lesz igazán szép és időtálló a kerti út? Ezt a cikket mindenképpen érdemes elolvasni, ha térkövezésben gondolkodik éppen.
Tovább olvasomBár a térkő valóban időtálló, strapabíró megoldás, az eltelt évek azért ezen a burkolaton is meglátszanak. Ebben a cikkben megosztunk néhány hasznos tanácsot, hogy újra ragyogjon a térkő az udvarban.
Tovább olvasom